Válságból lehetőség Szeptemberben

Rengetegen vannak, akik valójában csak egy-egy krízisben kezdenek el élni, amikor kénytelenek kilépni a komfortzónájukból. Persze erre ebben a formában nem vágyik senki, de sokszor mégis hasznos, mert rászorít, hogy elkezdjünk érezni, cselekedni, harcolni, amit már régóta, nem tettünk. Sokszor ekkor döbbenünk rá, hogy valójában kik vagyunk, mi a fontos nekünk, és mire vagyunk képesek. Minden megmozdul, újrarendeződik bennünk és körülöttünk. Ezért mondják, hogy a válság lehet áldás és lehetőség is, ami teljesen igaz, de mi is kellünk hozzá, hogy az legyen!
(Dr. Almási Kitti)

Krősz Zsuzsa, asztrológus



Értékelés: 5 / 1 szavazat

A szerző, a Csillagösvény Jósda weboldalán megjelent írások és cikkek átvételét, utánközlését, idézését,
csak és kizárólag az írás előtt feltünetett elérési linkes forrásmegjelöléssel engedélyezi!

Szeptember hónap rendkívül élénknek ígérkezik, mozgásba lendülnek a dolgok. Több bolygó irányt és jegyet vált, mely energiák hatására ne a biztonságérzet élményét keressük, mert inkább a változás felé hajtanak. Jó néhány mozgalmas napnak nézünk elébe a hónap hátra lévő részében.
 
Az augusztus végén létrejött Mars-Szaturnusz együttállás egész szeptember hónapban érezteti hatását. Olyan próbatételeket tartogat, melyeknek köszönhetően külső és belső korlátozottságot élhetünk meg. A Szaturnusznak a Nyilasban való haladása az egész hitrendszerünket hivatott újratervezni, stabilizálni, átgondolni. Az előttünk álló másfél évben, amíg a Szaturnusz a Nyilasban halad sok életlecke megoldásán keresztül kell megtalálnunk, hogy miben tudunk hinni, mi az életünk értelme, milyen úton kellene haladnunk? 
 
 
Az elkövetkező napokban gyakran találkozhatunk a jövőnket befolyásoló eseményekkel. A Szűz jegy uralkodó bolygója a Merkúr szeptember 21-én, harmonikus kapcsolatba kerül a Plútóval. Ez a fényszög segít megérteni problémáink gyökerét, ne elégedjünk meg felszínes válaszokkal, a dolgok mélyére hatolva ráláthatunk a valós okokra, indítékokra, hogy mi, miért történik.  A magunkkal történő szembenézés hozza el a lelki békénket.
 
Szeptember 22-e, szintén igen mozgalmas napnak ígérkezik. A Nap jegyet vált, a Szűz jegyből átlép a Mérlegbe. Míg az elmúlt időszak a “nagy rendrakás” a szó szoros és átvitt értelmében, tehát a dolgos hétköznapokról szólt, addig a Mérleg jegyébe lépő Nap a kapcsolatainkra irányítja a figyelmünket. Könnyebben kötünk barátságokat, vágyunk a társaságra, szerelemre. Sokkal nagyobb a kompromisszumkészségünk, toleránsabbak leszünk az elkövetkezendő egy hónapban. Ugyanezen a napon, 14 óra 21 perckor bekövetkező őszi napéjegyenlőség egy új kezdetet jelez, beköszönt a csillagászati ősz.
 
Szintén szeptember 22-én, az augusztus vége óta retrográd (hátráló) mozgású Merkúr ismét direkt (előre haladó) mozgásba vált. A retrográd időszak alatt a kommunikáció és a közlekedés területén okoz nehézségeket. Ez alatt az időszak alatt érdemes végiggondolni a dolgainkat, lerendezni a múltunkkal kapcsolatos ügyeinket, hogy amikor direkt mozgásba vált az újra gondolt, áttervezett dolgaink megvalósításába foghassunk.
 
Szeptember 23-án, a Vénusz a Skorpióba lép. A harmóniára törekvő Vénusz a Mérlegben jól érezte magát, azonban a Skorpióba lépve szenvedélyessé és végletessé válik. Most a legtitkosabb vágyaink kerülhetnek felszínre, olyan érzések, melyek gyökeresen felforgathatják az életünket. Egyéni horoszkóptól függően hozhat szenvedélyes szerelmet, fokozott szexualitást, szélsőséges anyagi helyzetet.
 
Szeptember 26-án a Nap találkozik a Jupiterrel. Ha hiszünk magunkban, bármire képesek lehetünk. Ezen a napon érdemes minden olyan dologba belekezdeni, amit eddig halogattunk.
 
Szeptember 27-én a Mars belép a Bak jegyébe. A Mars a Bak jegyében kitartóvá válik és az akarat céltudatot kap. Képes összpontosítani erejét, amit ha most következetesen kihasználunk bármire képesek lehetünk, hogy elérjük vágyott célunkat. A Bakban járó Plútó április 17-től visszafelé járt. Öt hónapunk volt rá, hogy egyfajta “lelki nagytakarítást” végezzünk, megszabaduljunk azoktól a személyektől, beidegződésektől, félelmektől, amik már nem szolgálják tovább az érdekeinket.
 
Szeptember 27-én, a szélsőséges Plútó direkt (előre haladó) mozgásba vált, hatalmas teremtő erő szabadul fel, egyfajta “valami lezárul, valami véget ér” érzést keltve. Segítséget kapunk, hogy betekinthessünk saját lelkünk rejtett, bezárt zugaiba, egyre közelebb jutva így valódi lényünkhöz.


Krősz Zsuzsa


Rólunk mondták

További vélemények