Freddie Mercury, egy legenda története a csillagokban

Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném elölről, a saját fejem után mennék. Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit. Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám.
 
(Freddie Mercury)

Krősz Zsuzsa, asztrológus



Értékelés: 4.01 / 71 szavazat

A szerző, a Csillagösvény Jósda weboldalán megjelent írások és cikkek átvételét, utánközlését, idézését,
csak és kizárólag az írás előtt feltünetett elérési linkes forrásmegjelöléssel engedélyezi!

1946. szeptember 5-én, 70 éve született Freddie Mercury, világhírű brit rockzenész. Párszi indiai származású volt, aki Farrokh Bulsara néven látta meg a napvilágot az afrikai Zanzibár városában. Szülei, a fél világot bebarangolva jutottak el Londonba, ahol Freddie, már túl egy zenekar alapításon, 1971-ben, összehozza a Queen együttest, mellyel igen rövid idő alatt sikerült meghódítania a világ zenei élvonalát. Húsz év töretlenül sikerektörténet elmúltával, váratlan bejelentése halálos betegségéről, szinte sokkolta a világot, ami után két nappal, 1991. november 24-én, egy tüdőgyulladás szövődményének következtében elhúnyt. 
 
Extrém, kalandos életpályájáról számos helyen olvashatnak, itt a csillagösvényen inkább az asztrológia segítségével kísérelem meg bemutatni e bohém legenda érdekes személyiségét.
 

Képletében a Nap a Szűz jegyében áll, ezért a személyisége döntően a racionalitás és az anyagi megközelítést képviseli, amit tovább erősít, hogy a fő pontok szilárd jegyekben találhatók, így a főbb törekvései az állandóság felé irányulnak. Szembetűnő, hogy hiányzik a víz elem, ami azt jelenti, hogy a személyiségében - bár sokak az ellenkezőjét gondolnák róla - a főszerepet egyáltalán nem az érzelmek játsszák. Nem kötődik érzelmileg senkihez és semmihez, ezért könnyel el tud engedni dolgokat, személyeket. A Szűz jegyű ember számára rendkívül fontos az ismeretszerzés, a tapasztalás, a tökéletességre való törekvés.
 
Horoszkópjában ez a bizonyítási vágy a munkán keresztül valósult meg, szüksége volt rá, hogy láthassa, a munkában tökéleteset alkot. A Napja és a Merkúrja az I. házban áll, ami az énkép és az identitás jelölője. Ezért, borzasztóan fontos volt számára az önérvényesítés: megmutatom az egész világnak, hogy mire vagyok képes.
 
Merkúr helyzetének köszönhetően (I. ház) fontos szerepet töltött be a mozgás és a kommunikáció. Érdekes, de nem véletlen, hogy a felvett nevében megtalálható a Merkúr, mint az Istenek hírnöke, és mint bolygó, ami éppen születési Napjának (Szűz) uralkodó bolygója.
 
Aszcendense az Oroszlán, ami külső megjelenésében erősen megmutatkozik, dús haj, bajusz, rugalmas testfelépítés formájában. Ennek köszönhetően erős benne a szereplési vágy, rendkívül karizmatikus, igazi vezető alkat, akinek uralkodóként kell megjelennie a világban.
 
Én nem rocksztár leszek. Én legenda leszek!
 
Folyamatosan kereste a lehetőséget az elismerésre és, hogy felnézzenek rá. Minél több sikert aratott, minél jobban elismerték, annál inkább eltűnt Szűz Napjának bizonytalansága és előtérbe került az Oroszlán aszcendensének kisugárzása. Nem egy szituációban letagadhatatlan volt szexuális beállítottsága, ám ez,  még azokat sem igazán zavarta, akik máskülönben viszolyognak a hasonló neműek közötti szerelemtől, és ebben nem csak annak volt szerepe, hogy szenzációs zenész és showman volt, hanem annak az erős karizmatikus kisugárzásnak, amivé az Oroszlán aszcendense tette, az aszcendensén álló Plútó, pedig csak tovább erősítette ezeket a hatásokat.
 
 
A Plútó analógiái közé tartozik a hatalom, hatalmi törekvései pedig szorosan összefüggnek a kiteljesedésével. A külvilágra rendkívüli hatást gyakorol, és élvezi személyiségének magnetikus erejét. A Hold a Nyilas jegyében áll, mely Hold állás jelöli a tehetségét, ami az 5. házban állva tükrözi a kreativitást és a zenei tehetséget. A tüzes Nyilas jegyében álló Hold egyaránt segíti az alkotásban és a lelkesedésben. Mivel a Holdja a 12. ház ura, ami a rejtett, a színfalak mögött zajló eseményeket mutatja, ezért tagadhatatlanul megjelennek életében a lemondás, a bezártság, és a magány analógiái is. A magányról, egyébként így nyilatkozott:
 
A magány messze nem csak azt jelentheti, hogy valaki bezárkózik egyedül a szobába. Tömegben is érezheti magát az ember magányosnak, és az a legfájdalmasabb érzés.
 
Mivel a Holdja szemben áll az Uránusszal (függetlenség), ezért számára a szabadság alapvető dolog. A 12. házban álló Szaturnusz, amely a 6. és a VII. háznak is az ura, meghozza számára az áldozat szerepet. Mit választ, vagy éppen miről kell lemondania? Boldog párkapcsolat, vagy a külvilág csodálata?
 
A Mérlegben álló Vénusz miatt, számára mindennél fontosabb volt, hogy tetszen a világnak. Elsőrendű szempont a külvilág visszajelzése, ám az extrém külsőségek ellenére mégis, mindenben a  harmóniát kereste. A legnehezebb feladatot az hozta számára, hogy az Oroszlánban álló Szaturnusz kvadrát fényszöget alkot a Mérlegben lévő Vénuszával, ami azt jelenti, hogy ha nem szeretik (vagy nem érzi eléggé, hogy szeretik), akkor nem tud Oroszlánként ragyogni, uralkodni.
 
A Marsa (vágy, akarat) szintén a Mérleg jegyében áll, ami miatt borzasztó nehéz feladat lehett úgy akarni valamit, vágyni valamire, hogy közben azt kellett figyelnie, vajon tetszik-e másoknak, megfelel-e a külvilág elvárásainak? Szűntelen hatalmat és rajongást akarni, miközben folyamatosan keresni az egyensúlyt, a kompromisszumokat, a harmóniát a vágyai és a világ elvárásai között.
 
 
A Mars a Mérleg jegyében éppen szemben áll a Kossal, ezért a férfi energia visszafogott, nincs meg benne az az erő és tartás, amit a világ a férfiaktól elvár, ezt folyamatosan próbált kompenzálni extrém viselkedésével, megjelenésével, az anyagi világ féktelen élvezetével.

Freddie képlete híven tükrözi utánozhatatlan személyiségét, kivételes művészi ambícióját, adottságait, különleges különcségét, és mindazt, ami ő az életében volt. Tartsuk meg őt emlékezetünkben így...



Krősz Zsuzsa


Rólunk mondták

További vélemények