Félúton feléd (Telihold - 2016.10.16.)

Főleg egy új kapcsolatban ahhoz, hogy bárkit is igazán szeretni tudj, rendszerint magadnak kell megváltoznod. Le kell vetkőzni a régi lelked, majd az új lelkedbe szépen beleöltözni. A régi pedig ott marad az emlékezeted ruhatárában a fogason, mint egy ruha, amit kinőttél már.

Krősz Zsuzsa, asztrológus



Értékelés: 5 / 2 szavazat

A szerző, a Csillagösvény Jósda weboldalán megjelent írások és cikkek átvételét, utánközlését, idézését,
csak és kizárólag az írás előtt feltünetett elérési linkes forrásmegjelöléssel engedélyezi!

2016. október 16-a, egy rendkívül intenzív napnak ígérkezik, hiszen a harmóniát kereső Nap szembekerül a robbanékony uránuszi energiákkal, nem várt fordulatokkal borítva fel nyugalmunkat, a feszültséget pedig tovább fokozza a 06 óra 23 perckor bekövetkező Telihold.
 
 
Teliholdkor, a férfi (Nap) és a nő (Hold) szemben állnak egymással, amely rendszerint konfliktust hordoz, és mindig komoly tükröt tart emberi és párkapcsolatainkban. A Mérleg Telihold már önmagában is feszültség gerjesztő hatású, és mivel a Kosban járó Hold együtt állva az Uránusszal szembekerül a Mérleg Nap energiájával, óriási feszültségeket gerjeszt, és olyan ellentmondásokra világíthat rá, amit hajlamosak vagyunk másokra hárítani. Váratlan események, balesetek, szakításveszély jellemezheti ezt az időszakot, sok emberi és partnerkapcsolat “megmérettetik”. A feszültséget és a balesetveszélyt fokozza a Merkúrnak a Plútóval képzett támadott fényszöge. 
 
Szabadságvágyunk felerősödhet, lázadó módon viselkedhetünk, ez a bolygókonstelláció az egora hat. Idegességre, kapkodásra, agresszív viselkedésre, veszekedésre hajlamosít. A “csak azért is megmutatom” viselkedés lehet a jellemző, hajlamosak lehetünk fejjel a falnak menni. Elhamarkodott döntésekkel, indulatokkal rengeteg kárt okozhatunk a kapcsolatainkban.
 
Ugyan akkor ebben a bolygó konstellációban hatalmas átmozdító erők rejlenek. Ha nem pusztításra és rombolásra használod, hanem egy koncentrált erőnek, ami erős hátszelet ad, akkor megtalálhatod a keresett harmóniát az életedben, kapcsolataidban. Ebből az energiából erőt, bátorságot és önbizalmat nyerhetsz.
 
Azt a harmóniát, amit a kapcsolatainkban szeretnénk megtalálni, először saját magunkban kell megteremtenünk.
 

 
A Mérlegben álló Nap, mindig a kapcsolatainkra irányítja a figyelmünket, melyben harmóniára és érzelmi biztonságra vágyunk. Míg a Kosban álló Hold csak önmagára figyel, a középpontban önmaga áll. Míg a Mérleg úgy fogalmaz: mi, addig a Kos annyit mond: én akarom, és meg is teszem. A serpenyő két tartalma között billegünk. Ilyenkor, a külvilág szembesítő hatása felerősödik, egyfajta tükröt tart elénk. Egyik legfontosabb célja, hogy felszínre hozza az elrejtett érzelmeket, szőnyeg alá söpört problémákat és megvizsgáljuk milyen igényeinket szorítottunk háttérbe azért, hogy megfeleljünk másoknak. A szembenállás következményeként, az árnyékból felszínre kerülhetnek a múlt ránk tapadt negatív mintái, olyan tulajdonságaink, kapcsolati mintáink, melyeket már rég el kellett volna engednünk.
 
 Az égi jelenség hatására megláthatjuk önmagunkat egy másik ember személyiségében, a már említett “tükröt tartva” elénk. A kapcsolatokat, egy életen át tanulja az ember. Majdnem mindannyiunk mögött van már kapcsolati tapasztalat, ezek között vannak olyanok, amikre szívesen emlékszünk vissza, de nyilván akadnak olyanok is, amik kevésbé örömteli emlékek. Ezeket a tapasztalatokat, élményeket öntudatlanul is hordozzuk, és ehhez még hozzá adódik szüleink mintája. Mivel a múltunk meghatározza a jelenünket, azt ahogyan érzünk, gondolkodunk, ezért ennek a Teliholdnak az energiáját úgy tudjuk a leghatékonyabban kihasználni, ha szembenézünk önmagunkkal, érzéseinkkel, félelmeinkkel. Amíg önmagadat nem tudod szeretni, elfogadni, addig a másikat sem tudod.
 
E Telihold üzenete: Az ÉN és a TE közötti ellentétből, hogyan lesz a MI?
 

 
Rajtunk múlik, hogy a megtalált válaszokkal mit kezdünk. és mi az, amitől meg akarunk szabadulni? A lényeg abban rejlik, hogy felismerjük-e tükreinket önmagunkban, párunkban, kapcsolatainkban, másokban. Az égi jelenség miatt, igen erős belső feszültség alá kerülhetünk, ami kihat minden emberi kapcsolatunkra. A mostani Telihold egyszerre valósítja meg a kiteljesedést és az elfogadást, dupla feszültséget generál és sokak számára mindezzel igen nagy jelentőséget is hordoz.


Krősz Zsuzsa


Rólunk mondták

További vélemények