Kos
Ha valami jelentőset szeretnél tenni februárban akkor 3-án tedd, mert ez egy nagyon szerencsés nap számodra. Ne habozz esélyt adni a szerencsének, akár vehetsz egy lottószelvényt is. Amennyiben van egy régi álmod, akkor ez a hónap nagyon jó esélyeket tartogat arra, hogy belekezdj a megvalósításába. A munkahelyeden rendkívül közkedvelt leszel ebben az időszakban. A környezetedben lévők felajánlják majd Neked a segítségüket. Bátran élj ezzel a lehetőséggel, fogadd el, értékeld a Neked nyújtott segítséget, és ne feledkezz meg a viszonzásukról sem. A február a számodra az életed prioritásainak felülvizsgálatával, átértékelésével telik el, de ugyanakkor lehetőséget is teremt számodra a személyiségfejlődésedre. A hónap közepén február 15-én bekövetkező napfogyatkozás érzelmi viharokat fog kavarni a barátaiddal és jövőbeli terveiddel kapcsolatban. Ebben az időben számíthatsz arra, hogy néhány barátodtól meg kell válnod.Fenn áll a veszélye, hogy csak túl későn fog tudatosodni benned, hogy más döntést kellett volna hoznod a jövődet érintő néhány kérdésben. Sajnos már nem tudod helyrehozni a hibádat, de annyit azért megtehetsz, hogy tanulsz belőle, így a jövőben nem fogod újra elkövetni. Látogasd meg a családtagjaidat. Könnyen meglehet, hogy jó ideje elhanyagoltad a szeretteidet, de ha érdeklődést mutatsz irántuk, biztos, hogy boldogság tölti majd el a szívüket. Úgy érezheted, hogy túl magas elvárásoknak kell megfelelned. Meg kell húznod bizonyos határokat, mert ha nem teszed, akkor te fogsz rosszul járni.
Bika
A Vénusz február 3-án fényszöget alkot a Jupiterrel, ez olyan “mindent vagy semmit” érzést generál és erős túlzásokra hajlamosít. Te is túlzásokba eshetsz, a feladatod az, hogy felismerd, az életed mely területein teheted meg büntetlenül.A kapcsolataid terén ebben az időszakban ugyanazzal a hozzáállással érhetsz el sikereket, ami a munkád esetében is bevált. Ha szükséges, tartsd inkább a távolságot, mert megeshet, hogy az érzelmeid befolyásolják majd a racionális gondolkodásodat. Ami a februárt illeti, a magánéleted nagyon jól alakul ebben a hónapban. A csillagok állása rendkívül kedvező főleg a szinglik számára. Nagyszerű alkalmak kínálkoznak arra, hogy megtalálják életük párját. Járj nyitott szemmel a világban, és ne szalaszd el a kínálkozó lehetőségeket. Ha kalandokra vágysz, akkor mindenképpen a hónap elején 9-e környékére tervezd. Ekkor a tüzes Nyilasban járó Hold arra biztat, hogy törj ki a rutinból és szórakozz. Ez a nap ugyanakkor nagyon romantikus hangulatú is, így ha kapcsolatban élsz, kedvez a kettesben eltöltött minőségi ellazulásnak. A tisztességtelen bánásmód a munkahelyeden egyáltalán nem ismeretlen a számodra. Nem vagy egyedül ezzel a problémával, keress egy szövetségest. Február 6-án a Vénusz harmonikus fényszöget vet az Uránuszra, ilyenkor szoktak a legjobb tervek és lehetőségek születni a munkával, karrierrel és pénzzel kapcsolatban, ne hagyd elveszni ezt a lehetőséget, akár még fizetésemelést vagy előléptetést is hozhat számodra ez a fényszög. Február 16-án bekövetkező napfogyatkozás megvilágítja a karrier és munka területét, felszínre hozva a megoldandó problémákat.
Ikrek
Februárban érdemes lesz jó előre megtervezned a dolgokat. A hónapban minden fontos dolog adott lesz a munkádhoz, így biztonságosan haladhatsz tovább céljaid elérése irányába. Mivel a hónap első felében a Nap, Vénusz, Merkúr a levegős Vízöntő jegyében halad, ezért nagy kedved lesz “útra kelni”. Különösen vonzhatnak azok a helyek, ahol még nem jártál. Ez az időszak kiváló lehetőséget kínál arra, hogy kicsit kényeztethesd magát olyasmivel amire már régóta vágytál, de elmehetsz akár egy kellemes téli vakációra is. Az év következő szakaszában sokkal elfoglaltabb leszel, ezért akkor már nem lesz lehetőséged. Február 21-e körül a Vénusz és az álmodozó Neptunusznak köszönhetően elvarázsolva érezheted magad, szerelembe eshetsz, de vigyázz, mert a Neptunusz az illúziók bolygója. Szánj elég időt arra, hogy alaposan megismerjétek egymást. Legyél lélekben nagyon erős, ha szakítás elé nézel. Ne legyél szomorú, inkább tekints előre, és bízz a jövődben. A megszokott feladataid már nem okoznak annyi örömet, és nem is igazán kötik le a figyelmedet, ezért próbálj meg egy kis kreativitást vinni a munkahelyi tevékenységeidbe. Még az is lehet, hogy a főnököd felfigyel majd rád. Ha valamilyen kalandban szeretnél részt venni, akkor vesd bele magad a társadalmi életbe, és biztos, hogy jól fogsz majd szórakozni.A február 16-án bekövetkező napfogyatkozás megvilágítja számodra kivel érdemes tervezned.
Rák
Ebben az időszakban lehetőséged lesz megoldani néhány korábbi komolyabb konfliktust, és végre megadatik Neked a lehetőség, hogy kihasználd maradéktalanul a képességeidet, és az elmúlt évek során megszerzett tapasztalatodat. Váratlanul érinthet egy hír a munkahelyeden, érdemes lenne a kapcsolataidat kihasználva megoldani ezt a helyzetet. Ha megszűnne a munkád, ne ess kétségbe, mert a sors rövidesen jó helyzetbe hoz. A február 16-án bekövetkező napfogyatkozás a pénzügyeidre világít rá, főleg ami a közös pénzügyeket illeti, teljességgel kiszámíthatatlannak tűnhetnek most számodra. Ha valaki elfelejtkezne a saját felelősségéről és a nyakadba akarja varrni az összes terhét, ne aggódj meg fogod oldani. Képes leszel mindkét fél számára megfelelő megoldást találni, és olyan kompromisszumot hozni össze, ami mindenki számára elfogadható. Amennyiben párkapcsolatban élsz magányosnak érezheted magad, sok minden felmerülhet most benned, de mindenképp várj a fontos döntések meghozatalával. Élj aktívabb társadalmi életet, így új barátokra tehetsz szert és akár még a lelki társaddal is összehozhat a sors. Itt az ideje, hogy kidobáld azokat a ruhákat, amiket már nem használsz. Könyörületnek nincs helye, a felesleges holmiknak távozniuk kell a szekrényből. Időnként ki kell lépned a saját komfortzónádból.
Oroszlán
Az oroszlánok egyfajta patthelyzetbe kerülhetnek februárban, ami főként a kapcsolataik terén lesz érzékelhető. Mivel hihetetlen mennyiségű égi energia bombázza az elkötelezett kapcsolataid házát, ezért akad épp elég feladat számodra ezen az életterületen. Úgy fogod érezni, hogy nem eléggé meghitt a kapcsolatod közted és a párod között, és a kettőtök közötti kötelék, valamint az érzelmek sem olyan elsöprő intenzitásúak, mint korábban. A kifogások keresése nem segít, és ezt a problémát olyan gyorsan kell megoldani, amennyire csak lehetséges. Fontos, hogy mindent beszéljenek meg egymással. A bizonytalanság sokkal zavaróbban fog hatni rád, mint az igazság. Éppen emiatt lesz muszáj őszintén beszélned a partnereddel, még akkor is, ha ez nem lesz túl kellemes a számodra. A Vénusz nem csak a szerelmet, de a pénzt is uralja, ezért amikor 10-én jegyet vált a Halakba, nem lesz könnyű kézben tartanod a kiadásaidat. Ha általában körültekintő is vagy ezen a téren, most kihívásokkal szembesülhetsz. A február 16-án bekövetkező napfogyatkozás hatására rájössz, hogy valaki, aki közel áll hozzád nem volt veled őszinte. Ez arra sarkall, hogy megszabadulj vele kapcsolatban a láncaidtól, vagy éppen arra teszel lépéseket, hogy valaki mellett elkötelezd magad. Egy dolog biztos, az emberi kapcsolataid górcső alá kerülnek. Próbálj ki valami újat, bármi olyat ami rendhagyó, és szakíts a sztereotípiákkal.
Szűz
Ez a hónap bizony rengeteg stresszes helyzetet teremt a számodra.Tény, hogy nem nyújtasz majd kimagasló teljesítményt, viszont attól sem kell tartanod, hogy nem teljesítesz a várakozásoknak megfelelően a munkahelyeden. Rá fogsz döbbenni, hogy nem kell erőltetned olyan dolgokat, amelyekre nincs közvetlen ráhatásod, és el kell fogadnod azt is, hogy nem lehetsz felelős egy személyben mindenért. Hagyd a plusz munkát másokra és engedd ki a fáradt gőzt. Még akkor is ügyelj a jó modorra, ha valamelyik barátoddal beszélgetsz. Olyan embert vonzhatsz most be az életedbe, aki már szinte az anyagi csődben van, és ez nagyon elbizonytalaníthat téged. Február 16-i napfogyatkozás a figyelmedet a munkádra és az egészségedre irányítja. Ha régóta tervezgeted, hogy felmondasz a munkahelyeden és ha már tudod, hova szeretnél továbblépni, akkor ez jó alkalom lehet, hogy megtedd. Viszont az egészségedre is figyelj oda, ideális idő, hogy áttérj egy egészségesebb életmódra. Február 25-én vagy 27-én eljön az a pillanat, amire régóta vártál. Jó időben, jó helyen leszel, bármit is dob az univerzum az utadba, eszedbe se jusson elmenni mellette.
Mérleg
A február beköszöntével munkahelyi problémák jelentkezhetnek, még pedig kommunikációs problémák. Most fontos lenne, hogy minden fontos dolgot írásba foglalj, mert a szó elszáll... Előfordulhatnak elbocsájtások a cégednél, sürgős határidejű munkák, sőt akár még lakóhelyednek megváltoztatására is kényszerülhetsz. Bármi történjen is, arra törekedj ebben az időszakban, hogy erősítsd meg a jelenlegi pozíciódat, amihez valószínűleg a szabadidőd egy részét is fel kell majd áldoznod. A Mérleg jegyűek ebben a periódusban csak így emelkedhetnek felül az adódó problémákon. Viszont 20-án a Hold a Bikába lép, abba a jegybe, ami számodra egy pénzmágnes. Ha szeretnél változtatni a munkakörülményeiden, fizetéseden, akkor ne hagyd elveszni ezt az időt. Ne hezitáljon, hiszen a barátai társaságában remek este vár önre és még az is lehet, hogy érdekes emberekkel ismerkedik majd meg. Mostanában rossz hangulatban van, aminek oka a túlzott kimerültség. A test és a lélek szorosan összefüggnek, ezt sose felejtse el. Február 25-én a Vénusz és a Mars között feszült fényszög keletkezik, ez az a csillagállás, ami hirtelen fellobbanó szenvedélyt szít. Egyrészt vitába keveredhetsz a szerelmeddel, ha így lesz nagyon vigyázz, hogy mit mondasz. Másrészt azonban a szenvedély ilyen mértékű feltörése jól jöhet, ha a megfelelő személlyel tudod megélni.
Skorpió
A gondatlanságod miatt olyan kisebb munkahelyi problémákkal szembesülhetsz februárban, amelyek a karriered alakulására is hatással lehetnek. Legyél nagyon óvatos azokkal, akik segítséget kínálnak Neked, mivel könnyen meglehet, hogy tisztességtelen szándék vezérli őket. Ugyanakkor a családod körödben megértésre, támogatásra és nyugalomra lelhetsz ebben az időszakban. Használd ki minél jobban ezt az időszakot és szánj belőle időt a családodra is. Remekül fogsz szórakozni és egy kicsit ki is kapcsolódhatsz.Február 3-én vigyázz a pénztárcádra, hitelkártyádra, mert könnyű lesz túlköltekezned, függetlenül attól, milyen az anyagi helyzeted. A február közepén létrejövő napfogyatkozás néhány napra megnehezíti az otthoni helyzetedet. Váratlan események történhetnek az otthonodban, felborítva ezzel a napirendedet. Egy fontos kérdésre világíthatnak rá, ezek a történések, a változás nem mindig kényelmes, de sokszor szükséges. Ez a február számodra éppen ilyen idő. Február 25-én vigyázz a barátokkal valaki megpróbálhat manipulálni.
Nyilas
A tüzes, kalandvágyó Mars szinte az egész hónapban a jegyedben jár. Ennek hatására nem sok lehetőséged lesz a pihenésre. Ebben a periódusban még a megszokottnál is barátságosabb és pozitívabb a hozzáállásod, ezért könnyen együtt tudsz működni a kollégáiddal és elnyerheted a főnököd tetszését is. Mindenki jól érzi magát a társaságodban és még az is előfordulhat, hogy néhányan a féltve őrzött titkukat is megosztják veled.. Fontos, hogy ezzel semmiféleképpen ne éljen vissza februárban. Az üzleti találkozók alkalmával, érdemes akkor is tartani a kellő távolságot, ha a tárgyaló partnereid szimpatikusak neked. Ha úgy érzed, hogy túl sok feladatot vállaltál be egyszerre, akkor muszáj lesz jobban beosztanod az idődet. Ebben a hónapban az anyagiak vonatkozásában a sors támogatását élvezheted. Nem kizárt, hogy váratlan bevételnek is örülhetsz, vagy olyasmire adhatsz ki pénzt, ami nagy örömet okoz neked. A február 16-án bekövetkező napfogyatkozás érdekes fordulatot tartogat számodra. Előfordulhat, hogy váratlanul meghallasz valami olyasmit, amire nem számítottál. Ez nem azt jelenti, hogy rossz hírek várnak rád, csak azt, hogy meglepőek lesznek. Ha régóta azon dolgoztál, hogy kiszabadulj egy bizonyos helyzetből, amely túlságosan korlátozott téged, ne habozz. Ugorj!
Bak
A február nem lesz ideális időszak a számodra, hogy komoly döntéseket hozz meg ezért inkább halaszd őket későbbre. Az olyan esetekben, amikor gondosan kell mérlegelned egy adott helyzetet, de nem vagy biztos a dolgodban és tanácsra lenne szükséged, fordulj bizalommal az egyik családtagodhoz. Nem csak hasznos tanácsot fogsz kapni tőle, hanem megértésre is találsz nála. Előfordulhat, hogy egy barátod vagy ismerősöd, vagy egy közösség tagja megpróbál rábeszélni valamire, ami az illetőnek bejött, de neked biztos, hogy ez a dolog nem úgy alakulna. Ebben a józan eszedre kell hallgatnod, kiváló ez a hónap arra, hogy a munka és üzleti ügyeiddel foglalkozz, de döntést még halaszd el. Ez az előkészítés és a tervek készítésének ideje. Azokkal a dolgokkal is most kellene foglalkoznod, amelyeket már régóta halogatsz. Uralkodó bolygód, a felelősségre tanító Szaturnusz a jegyedben tölti az időt egy darabig, ezért a pihenés nem fog könnyen menni, de erre kiemelten figyelj. Ez a bolygó osztja a feladatokat és a kihívásokat, a felelősséget, és kiiktatja a szórakozást az életedből, ezért most a te feladatod, hogy ne engedd ezt megtörténni. Tudatosan tervezd be a kikapcsolódást a napirendedbe. Sokkal hatékonyabb leszel, ha időt szánsz arra, hogy feltöltődj. Egy családi nyaralás pontosan az, amire most szükséged lehet. Vedd körbe magad a szeretteiddel és élvezd a velük töltött időt.
Vízöntő
A február jó előjelekkel indul a karriered szempontjából. Tény, hogy a megfelelő úton haladsz, azonban tisztában kell azzal is lenned, hogy az életben semmit nem adnak ingyen. A Vízöntő csillagjegy szülötteinek ebben a periódusban nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a céljaik elérése érdekében. Ne rettenj meg a kemény munkától, hiszen nem kell majd minden idődet kizárólag csak a munkával töltened. Ügyelj arra is, hogy ne tedd ki túl sok stressznek magad ebben az időszakban. Február 6-án lehetőséged lesz kipróbálni valami újat és izgalmasat egy ismerősnek köszönhetően. Mivel most erős pozitív energiát sugározol, ezért ez a hónap ideális a randizásra, ha kapcsolatban élsz szervezz a pároddal közös programokat, ha időközben távol kerültetek egymástól, most itt az idő, hogy tegyetek ez ellen. Február 10-ig a Vénusz a jegyedben segítségedre van, hogy jó benyomást tegyél másokra. Élj aktívabb társadalmi életet, így új barátokra tehet szert és, ha egyedülálló vagy, akár még a lelki társaddal is összehozhat a sors. Remek lehetőséged lesz a pénzszerzésre és, hogy rendbe tedd az anyagi ügyeidet. Ragad meg ezt a kiváló lehetőséget, ne hagyd elillanni. Február 21-én a Vénusz és a Neptunusz összetalálkoznak a Halak jegyében, vigyázz, mert arra biztathatnak, hogy felejtsd el a szigorú költségvetést és áldozz pénzt egy álmodba. Február 16-án bekövetkező napfogyatkozás komoly lehetőséget nyújt neked az újrakezdésre. Arra biztat, hogy tegyél meg mindent azért, hogy olyan kedvező benyomást gyakorolj mindenkire, amilyet igazán szeretnél. Lehet, hogy úgy döntesz: lecseréled a ruhatáradat, vagy a frizurádat változtatod meg, ha így teszel a változtatás nagyon pozitív lesz. Február 25.én a Vénusz és az agresszív Mars kvadrátot alkot, és ez az a hatás, ami agressziót és veszekedést szülhet. Vigyázz, hogy a párodat, szeretteidet ne bántsd meg.
Halak
Ha februárban kellő szorgalommal és megfelelő ütemben végzed a munkádat, akkor remek lehetőség nyílik meg előtted ahhoz, hogy előre léphess a karrieredben. Tartsd észben, hogy a főnökök mindig nagyra értékelik, ha egy alkalmazott mindent megtesz a cég érdekében. A Halak csillagjegy szülöttei ebben a periódusban a kemény munkájuknak köszönhetően prémiumot is kaphatnak a munkahelyükön, de ami ennél is fontosabb: értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak.A Vénusz 10.én belép a jegyedbe és arra biztat, hogy mozdulj ki, mutasd meg magad a világnak. Ha egyedülálló vagy, ez egy tökéletes pillanat arra, hogy kimozdulj és társaságba menj. Amennyiben párban élsz csempészd vissza a romantikát a kapcsolatodba. Február 21-én a Vénusz összetalálkozik a Neptunusszal a jegyedben. A Vénusz nem csak a szerelmet,, de a pénzt is uralja, érezni fogod mitől olyan nehéz ebben az időszakban nyomon követned a pénzügyeidet. A költekezés most komoly veszélyt jelenthet. A február 16-i napfogyatkozás egy titokra világít rá az életedben, legyen ez jó vagy rossz hír számodra. Ha benne vagy valamiben, amit nem szeretnél, hogy mások is tudjanak, akkor jobb, ha felkészülsz. Az igazság igencsak látványos és váratlan módon kiderülhet.