Ezopercek

A karma nem pontgyűjtő verseny

A karma nem pontgyűjtő verseny

Mára már ezoterikus közhelynek számít az a közkinccsé lett keleti tanítás, hogy minden amit az életben teszünk, elnyeri  jutalmát vagy büntetését.   A cselekedetek önmagukban hordozzák visszaható következményüket, és ez az amit az ősi indiai szanszkrit nyelven karmának nevezünk.   Tarr Bence László (Karmán innen, karmán túl)

Gondolatébresztő! Kineziológus szemmel a felelősségről

Gondolatébresztő! Kineziológus szemmel a felelősségről

A saját életem alakulásáért én vagyok a felelős. Csak is és kizárólag. A felelősség, amikor nem fogom másra a dolgok alakulását, amikor elismerem, hogy mindent én teremtettem. Mikor nem a szüleim, a gyerekeim, a politika és a körülmények, a volt férj, a szomszéd, egy népcsoport, stb., hanem azért mert én ezt vártam el. Mikor felismerem, hogy én ezt így vagy úgy tettem, vagy nem tettem. Amikor hajlandó vagyok megtenni dolgokat azért, hogy boldog legyek, hogy jobb legyen az életem és a körülöttem lévőké is. 

Égbe szálló kívánságok

Égbe szálló kívánságok

Augusztust gyakran a csillaghullás havának is nevezik, augusztus 11-13. között vonul át az égen az egyik legismertebb, legfényesebb és legsűrűbb csillaghullással járó meteorraj, a Perseidák. A legintezívebb csillagesőre 11-ről 12-re virradó éjjel és hajnalban számíthatunk, ilyenkor akár 60-120 meteort is megszámlálhatunk az égen. Az emberi lét és a csillagok története szorosan összefonódik, bizonyos mítoszok szerint az újszülött élet fonalát egy csillaghoz rögzítették és amikor a halál szétszakította ezt a köteléket, a lezuhanó lélek magával rántotta a csillagot is.


Rólunk mondták

További vélemények