Amikor fájdalmas az élet...

Életünk nehezebb pillanataiban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy életünk jó vagy rossz alakulásáért mások felelősek: a párunk, szüleink, gyerekeink, főnökünk... Hisz őket nem tudjuk megváltoztatni. Ilyenkor adjuk ki életünk irányításának lehetőségét a kezünkből. Pedig ki tudná jobban képviselni érdekeinket, mint mi saját magunk:” Itt vagyok, ezt akarom, és megküzdök érte!” Sajnos ezt a hozzáállást nagyon nehéz követnünk, nap, mint nap. Hiszen olyan rohanó világban élünk, amikor meg kell felelnünk maximálisan az életünk minden területén. Elfáradunk, kiégünk és a kezdetben lázasan tervezett céljaink, vágyaink elvesztik jelentőségüket. Néhány olyan leckét szeretnék megosztani a legnagyobbak közül, amelyekről úgy gondoltam, hogy a lehető legnagyobb jelentőséggel bírnak és talán mindannyiunknak segítséget nyújtanak abban, hogy boldogabb teljesebb életet élhessünk.
 
 

Krősz Zsuzsa, asztrológus



Értékelés: 3.75 / 56 szavazat

A szerző, a Csillagösvény Jósda weboldalán megjelent írások és cikkek átvételét, utánközlését, idézését,
csak és kizárólag az írás előtt feltünetett elérési linkes forrásmegjelöléssel engedélyezi!

- Soha ne engedd, hogy más viselkedése szabja meg neked, hogy mit tegyél. Szabad ember vagy és te vagy a felelős a saját cselekedeteidért.

 

- Mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Ha egy másik embernek segítesz, azzal önmagadnak segítesz. Ha egy másik lénynek fájdalmat okozol, akkor óhatatlanul magadat fogod bántani.

 

- Ne félj a fájdalmas megtapasztalásoktól. A fájdalom se nem jó, se nem rossz, hanem csak jól vagy rosszul kezelhetjük azt.

 

- Ha feladod az összes arra vonatkozó vágyadat és elvárásodat, hogy az emberek hogyan viselkedjenek, soha nem fogod becsapva vagy megbántva érezni magadat.

 

 

- Minden félelem végső soron a halálfélelemre vezethető vissza. Hacsak nem fogsz megbarátkozni a halál gondolatával, sohasem leszel képes igazán gondtalanul élni.

 

- Soha nem tudhatunk többet egy másik személyről, mint amennyit önmagunkról tudunk. Így minél többet tudsz meg önmagadról, annál jobban fogsz másokat is megérteni.

 

- Az igazi szeretetet nem lehet bántani, mivel úgy ad, hogy közben semmilyen viszonzást nem vár el cserébe. Tehát még ha a szeretet láthatatlan is, vagy visszautasítják azok, akikre irányul, mindig megmarad annak, ami.

 

- Az öröm és a fájdalom ugyanannak az érmének a két oldala. Egyik sem tud meglenni a másik nélkül.

 

 

- A tünetek kezelésével sohasem gyógyíthatjuk meg a betegséget. Helyette próbálj megszabadulni a gyökér-októl.

 

- Nem létezik nagyobb Isten az igazságnál.

 

- Ne összpontosítsd a figyelmedet arra, amit az emberek mondanak vagy tesznek. Inkább arra törekedj, hogy megtaláld annak az indítékát, hogy miért beszélnek vagy cselekednek úgy, ahogyan. ( ez önmagunkra is vonatkozik)

 

- Szólj igazat, bármilyen következményekkel is jár. Őszintének lenni az egyetlen módja, hogy békében legyünk önmagunkkal és másokkal.

 

- A javaink képesek birtokolni minket. Engedd el a tulajdonaidhoz való ragaszkodásodat.

 

- Mindannyian egyedül jövünk a világra és egyedül is hagyjuk azt el. Ne félj az egyedüllét megtapasztalásától, mert csak ily módon leszel képes szembenézni azzal, aki valójában vagy.

 

- Soha ne zárd be magadat egy kapcsolatba. Az igazi kapcsolatok csakis a kölcsönös tisztelet alapján képesek virágozni.

 

 

- Amikor elveszítesz egy barátot, ne siess a helyére másikat találni.

 

- Néha az ellenségeink többet tudnak segíteni, mint a barátaink. Az ellenségeink mindig azt akarják, hogy önmagunk negatív aspektusára figyeljünk oda.

 

- A kielégülés nem jelent elégedettséget, a kielégülés jön és megy, az elégedettség örökre meg marad.

 

- Mindenki motiválható vagy a félelem, vagy a szeretet által. Válaszd azt, hogy a szeretet motiváljon.

 

- Az után kutakodj, hogy magadat változtasd meg, ne a világot. Hacsak nem te testesíted meg azt a változást a világban, amit látni szeretnél, akkor a világ ugyanolyan fog maradni a számodra.

 

- Ne próbálj meg elmenekülni a másokkal kapcsolatos kellemetlen élmények elől. Tekints erre úgy, mint egy arra szolgáló lehetőségre, mely által jobban megértheted az embereket ahelyett, hogy a saját képmásaidat vetíted rájuk.

 

- Nincs más tudás, mint az önismeret. Ha nem változtat meg téged, amit megismertél, nem hívhatjuk igazi tudásnak.

 

- A hiedelmek úgy formálják az érzékelésünket, mint ahogy a napszemüveg átszínezi azt, amit látunk.

 

- Ne utánozz másokat. Alkosd meg a saját ösvényedet és sétálj végig rajta.
 
 


Krősz Zsuzsa


Rólunk mondták

További vélemények